Egyéni Követeléskezelés

Lehet, hogy újdonságot mondok, azonban bizonyos, hogy a követelésbehajtást nem a számla fizetési határidejének eredménytelen eltelte után kell elkezdeni, hanem már a szerződés aláírásakor. A szerződés teljesítését folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

Módszerünk lényege a vevői kockázat felismerésére és mérséklésére irányuló megelőzés, a naprakész információkra és a rendszer szemléletű válaszlépésekre épülő pénzügyi monitoring, valamint a követelés érvényesítésének azonnali és konzekvens jogi képviselete. Kiemelt szerepe van ebben a nem csak a készpénzes és átutalásos, hanem a nagyobb biztosítékokat jelentő fizetési módozatok meghatározásának és kiválasztásának, a szerződések (ÁSZF) –, valamint a teljesítési igazolások (valódi, és nem a pénzmozgást korlátozó teljesítéshez kötött) rendszerének a kialakításának.

Módszerünk döntően a Megbízónknál már rendelkezésre álló eszközökre épül, nem igényel komolyabb beruházást. A cég érdekeit és működését áttekintve a követelésekhez kapcsolódó folyamatokat értékeljük, a szükséges mértékben átalakítjuk, és hatékonyabb működésre állítjuk át.

Díjazásunk meghatározóan eredmény érdekeltségű.